Drága Kislányom! Elsősorban Tőled szeretnék bocsánatot kérni, hogy majd egy évig nem dokumentáltam az életedet! Foghatnám sok mindenre (munkára, hitevesztettségre, "nemtudommikorírni-mindigzavarokvalakit-vagyengemzavarvalaki"-re), csak arra nem, hogy Veled nem történt semmi! Megpróbálom most ebben…

Ismét sok idő telt el, mióta utoljára írtam gyönyörűségünkről. Így aztán nem meglepő, hogy rengeteg mindenről tudnék beszámolni, de abban is biztos vagyok, hogy megannyi minden fog kimaradni. Vagy azért, mert már el is felejtettem, hogy megtörtént, vagy mert akkori jelentősége mára már eltörpül.…

Nagy adósságomat szeretném ezúttal leróni. Nem emlékszem, hogy ezen blog "hasábjain" ígértem-e, de magamnak biztosan. Jó ideje tervezem már, hogy írjak csöppségünk és a kutyusunk, illetve a két testvér kapcsolatáról. Most ez utóbbi köteléket szeretném górcső alá venni. Persze nem a mikroszkópikus…

Azt mondják, hogy nem vagyok jó blogíró. És igazuk van azoknak, akik így vélik, hiszen állítólag blogolni úgy kell, hogy naponta, kétnaponta posztolni kell, hogy fenntartsa az ember az érdeklődést a blogja iránt és - urambocsá'! - pénzt keressen vele. Nos, én nyilván nem ebből fogok meggazdagodni.…

Úgy ültem ide a géphez, hogy szinte már alig vártam az alkalmat, hogy pötyöghessek, mert olyan büszke vagyok Dudóka fejlődésére. Ám valami megérzéstől vezérelve elolvastam kisfiunkról szóló blog aktuális irományát, és rá kellett döbbenjek, hogy gyermekeink igen sok mindent egyidőben tanultak meg,…

Annak idején a bátyóról írt blogban többször írtam a kétlakiságunkról. Hogy nekünk két otthonunk van-e vagy egy se. Én mindig inkább az utóbbit éreztem valósnak. Itthon nem voltunk annyit, hogy otthonossá tegyük pár nap alatt egy lakást, amit egész évben nem lakik senki. Míg Hollandiában is volt…