Ismét sok idő telt el, mióta utoljára írtam gyönyörűségünkről. Így aztán nem meglepő, hogy rengeteg mindenről tudnék beszámolni, de abban is biztos vagyok, hogy megannyi minden fog kimaradni. Vagy azért, mert már el is felejtettem, hogy megtörtént, vagy mert akkori jelentősége mára már eltörpül.…

Azt mondják, hogy nem vagyok jó blogíró. És igazuk van azoknak, akik így vélik, hiszen állítólag blogolni úgy kell, hogy naponta, kétnaponta posztolni kell, hogy fenntartsa az ember az érdeklődést a blogja iránt és - urambocsá'! - pénzt keressen vele. Nos, én nyilván nem ebből fogok meggazdagodni.…

Bizonyára meghökkent a cím láttán a kedves olvasó, hogy hogyan említhetem egyáltalán egy mondatban a még csak majd' 10 hónapos kislányunkat és a poklot. Nos, a miértje jóval evilágibb, mintsem földöntúli, ugyanis Mandusunkat nem magatartása miatt illettem eme jelzővel, hanem mérhetetlen étvágya…

Úgy ültem ide a géphez, hogy szinte már alig vártam az alkalmat, hogy pötyöghessek, mert olyan büszke vagyok Dudóka fejlődésére. Ám valami megérzéstől vezérelve elolvastam kisfiunkról szóló blog aktuális irományát, és rá kellett döbbenjek, hogy gyermekeink igen sok mindent egyidőben tanultak meg,…

Bár nem hinném, hogy magyarázkodnom kellene hosszú eltűnésem okán, ám aki nem tudja mi van velünk, annak egy-két szóban mégis megteszem. Írni természetesen bőven lett volna mit, de egy házátalakítás, -építés, -felújítás, költözés, az emiatt adódó gép-, illetve nethiány és a mindezekből fakadó…

Szerettem volna a jubileum kapcsán jelentkezni, de nem alakult úgy. Most viszont van rá módom, hogy szakítsak időt efféle kislányos "kötelezettségemre". Ahogyan egy hete, úgy most sincs különösebben klaviatúráért kiáltó dolog, így csak egy snassz, "nehogynetudjatokrólunk" típusú jelentkezés eme…