Úgy ültem ide a géphez, hogy szinte már alig vártam az alkalmat, hogy pötyöghessek, mert olyan büszke vagyok Dudóka fejlődésére. Ám valami megérzéstől vezérelve elolvastam kisfiunkról szóló blog aktuális irományát, és rá kellett döbbenjek, hogy gyermekeink igen sok mindent egyidőben tanultak meg, vagy tettek meg.
Vegyük csak szép sorjában akár az előbb említetteket, akár azokat, amelyek anno nem kaptak említést, vagy nem történtek meg, csak most pici lányunk esetében:
- a mászásban egy szinten van lánykánk a bátyó egykori énjével, ugyanúgy mászik "ezerrel és mindenfelé". Akár maga is nekiindul a sötét helységeknek is. Leginkább persze anya után "fut", de a bátyó szobája is végtelen felfedeznivalót rejt.
- észreveszi az új dolgokat. Akár egy új kép, vagy óra került felszerelésre, akkor azokat hosszasan vizsgálja, méregeti. Természetesen ha az az új valami elérhető közelségben van, akkor nem csak szemmel kerül érzékelésre. 
- ennél a pontnál álljunk meg egy pillanatra! Ne is egyre! Hisz picinyünk sem csak egy másodpercre áll meg önállóan, hanem fél percig is akár. Eközben, mint a légtornászok egyensúlyozik a kezeivel. Úgy érzem, hogy egyre közelebb az, hogy kiegyenesednek azok a fránya görbületek a talpacskákból.
- engedtessék meg, hogy ezt a pontot egy az egyben kimásoljam a KisMisu blogból: "hogy evéseknél hogy rikácsol. Egyszerűen követeli a kaját, ha beül a székébe, tudja mi következik, és ha anya nem a megfelelő ütemben osztja az mindennapi betevőt, akkor jön a reklamálás." De még mennyire! Szerintem ebben még le is pipálja a tesót. Ez a gyerek tiszta apja (hál'Istennek nem külsőleg), hanem ugyanannyira szeret enni, mint én. Dunduska már maga is elmajszolgat egy egy almaszeletet, perecdarabot, kekszet, vagy bármit, amit a kezébe, vagy elé teszünk.

Azt nem mondom, hogy nem kell utána feltakarítani, vagy ruhát cserélni, de ettől mi hagyjuk, hadd gyakoroljon csak.
- inni is igyekszik egyedül. Persze ez flaska függő, mert hát csak könnyebb egy olyat megragadni, aminek vannak fülei. Ettől persze a fületlennel is birkózik rendületlenül. Még a felfelé emelés okoz néha némi fennakadást, de ilyenkor valakinek a segítő keze által oltódik "Cuncuska" szomja.
- az itt következő sajátosságra nagyon büszkék vagyunk anyával, mert nehezen akarjuk elhinni, hogy egy kilenc hónapos baba, hogy lehet ennyire okos! Ez a pici teremtés ugyanis jelez nekünk, ha van kaka, vagy aludni szeretne. Az előbbi esetben néhány ö-ö kíséretében irányt vesz a szobája felé (ahol a pelenkázó asztal van), míg az utóbbinál már inkább sírással (a fáradtságból adódóan) kísért mászásba kezd a hálószobába. Hogy miért nem a saját szobája, ágya felé, azt nem hinném, hogy különösebben kellene magyaráznom (igen!, ő is többet "tanyázik" kettőnk között, mint önmagában, csakúgy, mint a bátyja annak idején).
- a legutóbbi alkalommal említett Nem! és Nem szabad! is egyre inkább elsajátításra kerül. Ha ezeket hallja Mandusunk, akkor felkapja fejét, ránk mosolyog, és otthagyja az éppen tiltott dolgot, majd folytatja a felfedezéseket más irányba.
- megtanult kicsi életkénk tapsolni. Amit most nagyon élvez, és többnyire jól is alkalmaz. Önmaga dicséretére és tánc közben előszeretettel csapja össze mancsait. Bizony tánc!!! Úgy riszálja a popóját, rogyasztja a lábait, csapkod a kezeivel, vagy most már tapsol is, és kurjongat egy-egy kedvenc, jól ismert (számomra néha már túlontúl is jól ismert) zeneszámra, hogy még mi is elképedünk, ám kiválóan szórakozunk a produkció láttán. 
Ami szintén fejlődött -bár ezt különleges megítélésben kell vizsgálnunk, hisz másképp csapódik le a "kiccsaládunk" tagjai között is- az az "anyanélküliség" méterben és másodpercben is kifejezhető elviselhetetlensége. Amíg ő a közelben van nincs sok gond, ám, ha a szükséges távolságon kívül ér, az már közelít picikénk számára a világvégével. Higgye el kedves olvasó, mert teszteltem: Anya a fürdőben, mi kinn, ő üvöltve; mi fürdőbe be, ő elhallgat, majd mosolyog; mi ki a fürdőből, anya bennmarad, ő három méter után keserves sírásba kezd; mi fürdőbe be... És azt hiszem mindenki tudja a folytatást, ezt megcsináltam vagy tízszer akkor, és azóta is teremtettem hasonló szituációkat, hogy bebizonyíthassam anyának elméletem igazát. Amit ő meglepődve, -de biztos vagyok benne, hogy- szívmelengető örömmel is konstatál.
Önző módon én igyekszem az ébredés utáni pillanatokat kihasználni a szeretgetésre, mert ezek azok a percek, amikor még én is tökéletesen megfelelő vagyok a bújáshoz, az ölelgetéshez, a szeretgetésre. Ilyenkor igyekszem feltölteni magam a szeretetével, mert ez nem túl, -vagy még inkább számomra- nem elég hosszú idő, hiszen sajtkukackánknak nem sokkal később sokkal fontosabb dolga szokott lenni: fel kell fedeznie az őt körülvevő világot. Ami még minden bizonnyal sok meglepetést tartogat számára.