Nem most történt, de anya azt mondta, hogy ezt feltétlen írjam meg. Ebben teljesen igaza is van, de nem tudtam, hogyan is hozakodjam elő ezzel a témával. Viszont az előző íráshoz akár kapcsolódhat is, hiszen ami egyszer bemegy, az ki is jön.
Így esett meg ez a legkisebb gyöngyszemünk esetében is. Történt ugyanis, hogy egyik este az egész család a vacsora fáradalmait pihente ki a nappaliban. Mindenki elfoglalta magát valamivel: Misu a számítógépnél mindennek háttal játszott, anya olvasott, jómagam talán a TV-t bambultam, de inkább csak szuszogtattam a teli pocakomat. Egyszóval családi nyugi volt. Egyedül Mandusunk aktívkodott az egyik sarokban, ahol a bútorok elhelyezése miatt legfeljebb anya láthatott rá a szeme sarkából. 
(Annyit tudni kell előzményként, hogy Picinyünk "csúnyája" felett kipörsent a bőre, amit igyekeztünk különféle krémekkel kezelni, de az állandó pelenkában lét nem igazán segített a gyógyulásban. Mivel maga még nem intézi sem a kis-, sem a nagydolgát, így szinte állandóan muszáj viselnie a pelust. Szinte. Tudniillik néha kapott egy kis szabadságot, és ha nem is meztelen, de egy szál felsőben élvezhette át eme kellemes érzést.) 
Tündérkénk, mikor így önállóan bolyong, felfedez, sokszor feszegeti a határait, illetve inkább a mieinket. Böngészéseinek gyakori elemei apa CD-i, bátyus játékai, stb. Ilyenkor sűrűn hallani tőlünk a Nem!, Azt nem szabad! mondatokat. Nem volt ez másképp az este sem, Manda pakolt, anya fel-felnézve az olvasmányából fegyelmezte. Egyszer azonban anya NEM!!!-je sokkal másképp hangzott. Ijedtnek, rémültnek, sürgősnek, mégis nagyon-nagyon szigorúnak. És azonnal ugrott is fel csöppségünk felé. Ez esetben éreztem, hogy nekem is mozdulnom kell, de mire ez eljutott az agyamig, és feleszméltem vacsi utáni kómámból, már anya is kiabálta, hogy:"Apa, gyere már!!!"
Felpattantam, és láttam, hogy mi rémítette meg anyát annyira. 
Dudókának sikerült különösebb nesz nélkül elvégeznie a nagyobbik dolgát. De az még csak hagyján, hogy a szoba egyik csücskébe sikerült helyeznie a kupacot, azonban hősnőnk már a szétkenés fázisában tartott. Teljes alsó fertályi barnítás már kész volt e speciális barnítókrémmel. Mivel még mindent a szájába vesz, így ez is oda tartott mikor anya odaugrott, éppen elhárítván a kóstolás veszélyét. Ekkor hangzottak el az említett, pánikszerű, apát hívó szavak. Odaszökkenve, a picinyünk hóna alá kaptam. Míg anya a kezeit tartotta távol a pofijától, szaladtunk a zuhany alá. A tusolás előtt még le kellett fejtenünk róla a "badiját", úgy, hogy őt ennél jobban lehetőleg már ne kenjük össze, majd jöhetett a vízáradat. Mivel ilyet se csináltunk még, mert mindig csak kádban fürdött, fürdik, így ebből megszületett az elsőnk. Az igazat megvallva ennek most nem örvendtünk annyira, mert "némi" idegen anyag zavarta az önfeledt próbálgatást. Izgalmunk valószínűleg a kicsi lányra is átragadt, ugyanis szinte egy hang nélkül, megilletődve szemlélte mi folyik körülötte. 
A vízen kívül először riadalom, majd ügyetlenkedés, végül önkritikus nevetés zajlott körülötte. Igen, kinevettük magunkat, miután eltakarítottunk minden nyomát eme balesetnek. Majd felemlegettük, azt mikor a bátyó annak idején, egy nyáron apa hátán kente szét az ő végtermékét. 
Ha megbocsát az olvasó, akkor erről az incidensről nem csatolok képet. Egyrészt mert nem volt se eszünkbe, se esélyünk nem lett volna képet lőni, másrészt pedig nem is volt olyan gyönyörűséges látvány. Így mutatok egy olyan képet, amilyen akár lehetett is volna. Persze nem kakaós, hanem kikent...