Bár nem hinném, hogy magyarázkodnom kellene hosszú eltűnésem okán, ám aki nem tudja mi van velünk, annak egy-két szóban mégis megteszem. Írni természetesen bőven lett volna mit, de egy házátalakítás, -építés, -felújítás, költözés, az emiatt adódó gép-, illetve nethiány és a mindezekből fakadó időszűke okozta, hogy ily sokáig nem jegyeztem le semmit kislányunk fejlődéséről.
Pedig bőven lett volna miről írni, főleg ha belegondolok, hogy csöppségünk megtriplázta korát az utolsó írásom óta, amiből nyilvánvalóvá válik, hogy mennyi mindenről maradhatott le egy kívülálló. Ez idő alatt többen kérdezték, hogy "Mi van, a kislányomról nem írok?", majdnem úgy éreztetve, mintha ő nem érdemelné meg tőlem a maga blogját, életpillanatai lejegyzését. Márpedig dehogynem! Hiszen olyan szépen fejlődik. És tessenek nekem elhinni, hogy ő legszebb, legokosabb, legügyesebb angyalka a világon! Nekünk biztosan. Olyannyira, hogy anyán egyértelműen látni, amikor és ahogy foglalkozik vele, hogy mennyire imádja picinyét. Ami természetesen a Misuval is megvolt, de szerintem akkor az első gyermek miatti "nemt'ommitkellcsinálniésaztjólcsinálome" érzés itt-ott felülírta az önfeledt rajongás esélyét. Mostanra azonban a megszerzett "rutin" jelent némi könnyebbséget. De csak az. Ugyanis anya gyakran mondogatja, hogy a két gyermek teljesen más. ami egyértelmű, de szerinte ennél jócskán többről van szó. Olyan "ég és föld". Véleménye, vagy inkább megérzése szerint Dudóka annyira huncut, "a szeme is csintalan",
hogy több alkalommal célzott már arra, hogy kössem fel a gatyámat, ha fegyelmezni akarom majd a későbbiekben ezt a pici lánykát.
De hagyjuk most jövőbelátást és lássuk a száraz tényeket! Nem tudom, hogy hány kiló és centi jelenleg, ugyanis az utolsó mérés szeptember 24-én történt, amikor 5650 gramm és 64 cm volt, és sejthető, hogy azóta eltelt időszakban ezen számok tovább növekedtek. Ami nem is csoda, hiszen ugyan javarészt még anya cicije jelenti a fő táplálékforrást, de emellett már egy csomó dolgot kóstolt meg. Még nem volt olyan ami ne nyerte volna el tetszését, legyen az répa- vagy egyéb zöldségpüré, gyümölcs, csirkemell, de akár egy paprikaszeleten is jó ideig el tud csámcsogni. Így aztán mostanában főhősünk is aktív részesévé válik étkezéseinknek, melynek talán ő örvend a legjobban, ugyanis imád enni. Bármit, bármikor.
A kaján kívül is mindent szájba vesz, ami nem feltétlen a fogzását jelenti, hiszen ez már oly "régi" szokása, hogy akkor még biztosan nem beszélhettünk rágószervének előbukkanásáról. Inkább a felfedezés, az ízlelés kifejlesztése lehet e tevékenység mögött. Bár nem tudom milyen íze lehet egy székkarfának, egy-egy ruhadarabnak, egy játéknak, vagy épp apa ujjainak, amik gyermekünk fő csemegéjének számíthat, mert olyan lelkesen tudja nyalogatni, szopogatni, hogy az leírhatatlan.Egyetlen dolog van, ami nem marad meg a szájában, az pedig a cumi. Amennyire a Misu imádta, Mandus annyira nem viseli el a szájában eme rágóalkalmatosságot. Azonnal kiköpi. Nem kívánok belemenni abba, hogy ez jó-e vagy nem, úgyis mindenki előtt világosak az érvek, illetve az ellenérvek is. Mindkét oldalnak vannak követői is, még a mi családunkban is. Én nem hiányolom az életünkből, ám anya helyenként "betömné a száját" egy cumival. 
Nem csak azért tenné ezt, hogy esetleg melleit szabadítsa meg a cuclizástól, hanem hogy valóban "befogja" címszereplőnk lepénylesőjét. Ugyanis mosolygós hercegnőnk úgy tud egy pillanat alatt csúf boszorkánnyá változni, hogy azt magam sem hinném, ha nem látnám. Ilyenkor szinte fulladásig hergeli magát a bömbölésbe, egész addig, míg el nem éri ami szeretne vagy bele nem fárad. Ez utóbbi ritkább, de ha mégis kibírjuk az említett "panaszkodást", akkor mély álomba tud zuhanni. 
Egyébként jó alvónak mondanám. Nappal mindenféleképp. Egy "álombazokogás" után, vagy a szabad levegőn, a diófa alatt alussza a legjobbakat, de legalábbis a leghosszabbakat és a legmélyebbeket. Az éjszakák még többször aktívak anya számára, aki ilyenkor is szívesen bevetné a cumit, hiszen Bubuka (ahogy ő nevezi mostanság) leginkább csak nyammogja anya mellét, mintsem fogyasztana belőle, így tehát valóban az említett szájbavaló is csillapíthatná lánykánk "éhségét". De bárhogy is alszik el, egy valami biztos, hogy hatalmas mosollyal ébred, aztán következik a pihi intenzív nézelődéssel. 
Ha Mandula épp nem alszik, nem eszik, és nem is sivítozik, akkor van úgy, hogy nagy "dumálásba" kezd. Ilyenkor "mondja akár nekünk, akár egy játékának, de egy falevéllel is lelkesen "elcseveg". Bevallom őszintén, hogy nem sok fogalmam van az "egőő, öggűű, eö, vvö", stb. "szavak" jelentésének és mivel már a bátyó is elfelejtett már babanyelven, így a "csevegőszessönök" még megfejtetlenek maradnak.
Királylánykánk emésztését nem kívánom az olvasó elé tárni (bár megnyugtatásul közlöm, hogy semmi gond vele: ami bemegy az ki is jön), de a pelusozásról mégis muszáj egy-két szót ejtenem. Nem tudnám megmondani, hogy más gyermekek mennyire "rajonganak" a pelenkacseréért, de én nem gondolnám, hogy ez lenne a kedvenc időtöltésük. Nos, ez Dudóka esetében másképp van, ő imádja eme foglalatosságot, így azt hiszem ő az egyetlen baba, aki szereti a peluscserét. Ilyenkor gügyög-gagyog, a legaktívabb fekvő rumba "táncát" járja el, nem különösebben könnyítve meg ezzel az aktuális "áldozata" dolgát. Én próbálom bevetni a magyarul tanulgató holland ismerősünktől tanult "nugi-nugi" /Greetings to Remco!/ felszólításokat, amelyek persze mit sem érnek, de legalább kislányunk jót szórakozik rajtuk. De hogyan is érne e vezényszó bármit is, amikor csöppségünk, amint lekerül róla a pelenka (férfiakhoz hasonlóan, ha levetik egy esetleg nem túl kényelmes alsójukat), szinte látni vélem, ahogy úgy "MelGibsonosan" rettenthetetlenül a világba üvölti, hogy "Szabadság!!!"
Ellentétben az előző tevékenységgel, a pancsizást ő is imádja, csakúgy, mint minden gyermek. Az utóbbi időben ráérzett a fröcskölés "szépségére", így egy fürdése alatt minket is alaposan leöblít, illetve a fürdőszobát is kellően előáztatja egy felmosáshoz. Ezek után következik a lányokhoz illő szépítkezés, mely most még csak a fésülködést jelenti. Ilyenkor anyával valóban megszépül, míg apával inkább az új "secók" felfedezése történik, a család fiútagjai számára mosolycsalógató, míg anya számára inkább elborzadó módon.
Összességében úgy tudnám leírni, hogy jó kislány, vagy ahogy azon barátaink, akik sűrűbben találkoznak hercegnőnkkel, azt mondják, hogy ennek a gyereknek "mindig jól áll a szénája". Tehát az együtt töltött immár több, mint fél év alatt egy kis tündért ismerhettünk meg, aki néha igenis felveszi boszorkás öltözékét is. Ezzel együtt is, ahogy ezen írás elején is lepötyögtem, számunkra ő legszebb, legokosabb, legügyesebb leánybaba!