Közhelyesen szólva: repül az idő, szállnak az évek. A mi angyalkánk szárnytollai is egyel gyarapodtak. Újra eltelt egy hosszú év oly rövid idő alatt, hogy felfogni sem tudom, immáron a hatodik is.
Látom a gyermekeim nőni, telis-tele emlékekkel az agyam és nem győzöm raktározni odabenn. Jó lenne többször segítségül hívni ezt a felületet, hogy nehogy elröppenjenek. De ezer ok miatt mindig ez halasztódik, mert ezt nem lehet összecsapni, ez legyen maradandó, amit akár ő is szívesen olvas majd.
Megtudhatja majd belőle, hogy mennyi energiája van, hogy közlekedni csak futva lehet, hogy ha baleset éri, azt azonnal sebtapasszal kell orvosolni (legyen az csak egy ütés, vagy akár nem is látszó „szörnyű” fájdalommal járó bibi – utólag látva érdemes lett volna szerződni egy sebtapasz gyárral, a mennyiségi kedvezmények kihasználására.) Hogy mindenre fel lehet mászni, különösebb félelemérzet nélkül is.
Mivel nem annyira nyitott az új emberekkel, így a tavasz folyamán már elkezdte előmelegíteni a széket a leendő iskolásának padjaiban az előkészítő foglalkozások alkalmaival. A kezdeti megilletődöttsége a Misunál már bizonyított tanítónénik tapasztalatainak hatására hamar tovaoszlott, így mindig nagy kedvvel igyekezett az ódon tanintézmény felé, hogy ott már a megismert oktatókkal és pajtásokkal együtt kellemesen tölthesse erre szánt idejét. Olyannyira sikerült jól az „előbeszoktatás”, hogy azóta is várja az iskolakezdést, ami a mi lelkünket megnyugtatja kicsit, hiszen voltak -és azért még maradtak- félelmeink a sulikezdés miatt, hogy mennyire tudja majd elengedni az általa annyira kedvelt ovis közösséget, a „mostéppbarátokat”, a most épp nem azokat, a „mostéppszerelmeket”.
Mert bizony már ebben a korban is vannak, akik megdobogtatják picinyünk szívét. Ugyan még sűrűn változik a személye, ahogy épp az aktuális „herceg” viselkedik a „királykisasszonnyal”. Amennyire mi nem vagyunk a külsőségeknek élők, addig ő igenis kiválasztja a számára legszebb rucikat (amiktől főleg anya néha hátast tudna dobni”, azokban illegeti magát. Imádja a rózsaszínt, így gyakran pompázik ezen szín különböző árnyalataiban. Ő igazi csajos kislány. És hogy mennyire oda kell figyelnie mindenre, hogy „elcsábíthassa” a szerelmét, álljon itt egy aranyköpése: Fodrász után a bátyja szagolja a haját, mire ő: „Ne szagolgasd, mert nem marad illat a Kelvinnek” (az akkori kiszemeltnek)!!!”
Nem csak öltözködésben csajos, hanem mindenben, például ahogy táncol is. Minden zenére megindul benne a boogie, és úgy rázza a seggét, mint a nagyok, ahogy látja a videókban, csakúgy, mint a tornamozdulatokat is, melyeket szintén előszeretettel „szed le” és próbálja elsajátítani.
Valószínűleg e két mozgás kombinációjából születhetett meg a fejében, hogy ő mit szeretne sportolni. Cheerleader, azaz pom-pom lány táncot szeretné csinálni. Amit anyukája nem feltétlen fogadott kitörő örömmel, sőt magam is meglepődtem, de ismerve őt, tulajdonképpen nem akkora csoda eme esetleges választás. Igazából nekem mindegy mit, csak mozogjon, mert a benne rejlő energiabomba bármikor elszabadulhat, ha annak gőze nem tud valamilyen aktivitás formájában távozni. Illetve a csapatsport is formálhatná az egyéniségét, ha már nekünk nem mindig sikerül.
Nem sikerül, mert ebben is nagyon NŐ, akaratos, dacos, mindenhez van kommentár, mindent jobban tud, mint bárki más. Köztük olyan dolgokat is, amiket még nem is tudhat, de a magyarázatunk után meg tudja cáfolni az általunk elmondottakat, és hittel bizonygatja az igazát. Óvodából is többször bocsátották haza némi megfeddéssel, mert vagy épp rosszalkodott, vagy verekedett. Amihez minket a bátyó nem szoktatott hozzá, mert ő azért szinte mindig jó gyerek volt, és ő verekedéseknek is inkább passzív vagy szenvedő alanya volt. Na, a húga szöges ellentéte, aki, ha kell nekem is nekem jön, de bármelyik fiú ovis társának is. Nőiessége az akaratosságon és az ellentmondásosságon túl a pózolás „tudományában" is megmutatkozik:
Indulva egy rendezvényre, azt mondta, hogy "hozok táskát, mert az menő csajos és én az vagyok, de legalábbis, ha nagy leszek, akkor biztos az leszek."
A védőnőnk is azt mondta, hogy nagyon huncut szemei vannak. Aki egyébként dicsérte fejlődését, és mindent rendben talált, csakúgy, mint a háziorvos is, aki ismét elkövetett egy „szurival” (következő kötelező oltás) való támadást, amit főhősünk egy hang és egy könnycsepp nélkül fogadott.
Továbbá szemorvos is vizsgálta, aki szintén mindent rendben talált, csakúgy, mint a fülei is kiválóan „üzemelnek, azaz nincs gond a hallásával, bármennyire is volt ilyen érzésünk.
Ugyan az „r” betűn még van mit csiszolni, és azok egyre távolodnak a „j” és az „l” hangoktól, de még mindig van saját szóformálása. Pl.: „dörgeszka” (gördeszka), „turmick” (turmix). Aranyköpései is kopnak, ahogy érik. A fent említetten kívül még egyet sikerült lejegyeznem:
„Kiszáradt a nyakam belülről” – szomjas.
Apa lábát Mandus újabb műve díszíti, melyet természetesen anya helyezett végső formába a bőrömbe.
A kis hölgy azonban nem mindig tudja kivárni, míg anya is ráér, így ő előszeretettel ékesíti apja, vagy akár a maga testét különböző alkotásokkal. Ezektől (is) néha úgy érzem magam, mint egy cirkuszi majom.
A mi kis „mylady”-nket a majmok nem is annyira, de a lovak és a lovaglás nagyon érdekli. És talán ilyen hosszan, kitartással még semmi más iránt volt. A múlt hétvégén volt szerencséje ki is próbálni, több módon is, de a legfontosabb, hogy végre igazi paci hátára is ülhetett.
Mondhatnám, hogy ő már nyeregben van, de nem göröngyös út van még előttünk. Sokszor érzem azt, hogy elszúrom, hogy jó lenne akkor csak azt hinni, hogy aznap, mint apa rosszul teljesítettem. De félő, hogy minden ilyen elrontott nap kihat majd a gyermekeink jellemére, életére. Így igyekeznem kell nem elrontani egyetlen napot sem. Én nem vagyok festő, hogy a vásznaimat képtárakban nézegessék, nincsenek lemezeim, amely  dalaimat őriznék, szóval nincs utánam semmi, ami elmondaná az utókornak, hogy éltem. Az emberek többsége számára a gyereke a hátrahagyott üzenet. Nekem ő az, a bátyával együtt.
És tudjátok meg imádott gyermekeim, hogy apátok az, aki szeretné, hogy jobbak legyetek, mint ő.