Az utolsó és az az előtti írásom között nagyon sok idő telt el. A legutóbb az írtam, hogy megpróbálom összefoglalni ama hosszú időszakot. Akkor úgy  is éreztem, hogy milyen ügyesen bele sikerült sűrítenem mindent egy irományba. Majd pár nap elteltével rá kellett jönnöm, ahogy egyre több emlék jött elő, hogy messze nem voltam sikeres az összefoglalásban. Sok dolog maradt ki, azt akkor is tudtam, de voltak fontos események, melyek még megörökítésre várnak.
Legyen az első, hogy a nyári szabadságunk ideje a megszokott módon a honi tájak felfedezésével telt. Új helyek, új élmények mindannyiunk számára, de természetesen legkisebbik M-ünk számára tartogatta a nyaralás a legtöbb felfedezendőt. Hiszen neki szinte egy erdő, egy kilátó, egy nem otthoni alvóhely is az újdonság varázsával hat, melyekre a maga gyermeki bájával rá is csodálkozott.
Nem szeretném bő lére ereszteni, hiszen egy-egy ilyen "távollétes" kikapcsolódásról egy önálló bejegyzést is lehetne írni, most csak annyit jegyeznék meg, hogy voltunk túrázni is, erdőben, hegy-,és lejtmenetben is, de picinyünk különösebb gond nélkül teljesítette az aznapi penzumokat, egy-egy esetben akár 10 kilométert is. Sőt esténként sem dőlt ki csak azért hamarabb, mert ő elfáradt volna.
A Mikulás-várás és a Karácsonyi időszak nagy lelkesedések közepette zajlottak, és nem csak Mandusunk számára., hanem mi is a szokásosnál nagyobb izgalmakkal vártuk egy-egy neves szakállas "látogatását". Pici lányunk a korának megfelelő gyermeki várakozással töltötte a decembert, de ezúttal mi is vártuk előszőr a "Mikibát", majd miután az előbbi nem járt sikerrel, így a Jézuskát is. Ugyanis leánykánk egy közvetítőn keresztül megboltolta a "pirosruhással", hogy egy babáért cserébe odaadja az összes cumiját, ám a megválás mégsem volt oly egyszerű. Így még 2 és fél hétig folytatódott a "pipálás". Gyanítom, hogy főhősünknek rosszul esett, hogy emiatt a baba sem érkezett (tovább pihent a szekrény egy eldugott zugában), Ezek után újabb üzlet köttetett, ezúttal már a másik ajándékhozóval (és -vivővel). Ez az akció már sikeresebb volt, Jézuska valóban elhozta a megvál(t)ást és a babát is természetesen. Így utólag nehéz elhinni, hogy ennyire ragaszkodott ezekhez a műanyag szájbavalókhoz, hiszen gyorsan a feledésbe merült a hiányuk. Pedig azóta került elő egy-két elveszettnek hitt cumi, amiket megmutatott nekünk, majd felsorakoztatott, hadd vigye aki akarja.
Sor került az első hajvágásra is. Melyet anya igazán jól adagolhatott be picikénknek, mert egy hang nélkül zajlott le a fejdísz "megcsonkítása". Azt azért tudni kell, hogy Mandus nem igazán szereti összekötve, felkontyozva, copfban, "apanemtudjahogyhívjákokban", ő élvezi, ha a haja a maga természetes mivoltában ereszkedik a kobakjáról. Ennek ismeretében azért érthető, ha volt bennem némi félsz, hogy hősnőnk hogyan reagálja le az egész procedúrát, illetve annak eredményét. Anya kiválóan megoldotta, maga a tortúra volt a legrosszabb, amíg mozdulatlanul kellett volna tartani a főt, melyben elvileg apa segédkezett (volna). De bohóckodásaiból következően inkább érte el az ellenkező hatást, ám ezen már senki sem lepődött meg. Ellenben a "kopasztás" végeredményén! Mindenki el volt ragadtatva anya művétől, és persze a gyönyörűségtől. Mert ha hiszi a kedves olvasó, ha nem, a mi lányunk szépsége mit sem csökkent a haja rövidülésével, ő még azután is ugyanolyan káprázatos maradt.
Most még nem tudjuk, hogy művészi hajlamai vannak-e, vagy mennyire erőteljesek. Azt tudjuk, hogy imád a rajzolni, festeni, gyurmázni. Ezen elfoglaltságoknak persze megvannak a hátulütői is, hiszen a ceruza vagy a filc, nem csak a rajzlapon fog, hanem a falon, az ajtón, az asztalon is, a festék vize is ki tud folyni, és persze a viselt ruha éke is lehet egy-egy festékpaca, a gyurma pedig hiába van a konyhába űzve, akkor is bele tud épülni a nappali szőnyegébe. Ám, hogy ne csak rosszallóan meséljek eme alkotásokról, meg kell említenem, hogy elkészült az első apa rajz. Mely, az engem ismerők már sejthetik, hogy azóta már testemet is dísziti, mert igen elkezdődött a bal lábam "pingálása" is.
És egy bejegyzésből sem maradhatnak el az aranyköpések, mely most egész szép ki csokorrá duzzadt:
- "Anya, csörgött a pocakod!" - korgott a hasa anyának.
- "Nézd, milyen evés a nyelvem!" - mutatva a tele száját.
- a szóalkotás, még mindig megy: ennizni (enni), mennizni (menni), Punki (Pumukli), kucija (kukorica), kankaró (takaró), szügeme (szemüvege).
A tesó a játék hevében kiabálásba kezdett, melyet egy visszakiabálással akart megfékeztetni, mely a következőképp hangzott: "Nyugi bátyó, ne kibajálj! Anya, a bátyót ki kell bajálni!".
Vagy amikor a keresztapja kergette őt és a bátyust, így panaszolta: " Totó el akar kapni engünk" (minket)
Karácsonykor a fát "díszezni" kellett.
- "A bibis a térdem, mikor forogtam ott fönn és beüttem az égbe." - ki tudja mi okozta azt a sebesülést...
- A bátyó nem túl rendezett szobájában a "szokásos" "Úristen, mi van a szobádban?!?" helyett a következő hangzott el: "Úristen van a szobádban!?!"
Nos, azt nem tudom, hogy ott van-e a szobában, vagy egy másikban, de hogy angyalt küldött ismét, az bizonyos. Egy égi lény, aki ugyan már csomagolgatja ki boszorkányos seprűjét, hogy lecserélje majd a angyalszárnyait. De most mégis oly lélekmelegítő látni még az angyali gyermeket, aki még rácsodálkozik a világ dolgaira, az emberekre -akiket csak kellő ismeret után enged magához közel (apja lánya)-, aki gondtalanul tud élni, boldogan tud ujjongani, önfeledten tud nevetni. Oly jó lenne tőle még ezeket ellesni, eltanulni nekünk, felnőtteknek is.